a fáradtság és a testi pihenés ellenére - egyelőre agyban! :)
Ott viszont már hetedhét országon is túl járok, már csak be kell hozni magamat. Szeretném megtartani a lendületet, de tudom, hogy holnap reggel újra elölről kezdődik az erőgyűjtés. De egyre optimistább vagyok. A jókedvem, az életkedvem a hőmérséklet emelkedésével egyenes arányban nő!!!
(Már alig várom a nyarat!! - hogy ez milyen gonosz dolog. Alig van itt az első napsütés - "a kisujj" -, máris a totális fürdőbeakarokmennyi-csomagot akarom - "az egész kar".) Ez pontosan leírja a gondolatmenetemet, a mindenre-éhségemet. ;) MOST. AZONNAL. MINDENT.
De visszafogom magam, igyekszem megállni (most kénytelen is vagyok, mert jelenleg a 97 éves Papó sebességével tudok csak lépést tartani), észrevenni körülöttem a dolgokat, egyszerre csak egyet tenni... Nem ígérem, hogy miután helyreálltam, megtartom ezt a nagyszerű változást, DE most meglátom, amit ez a helyzet nekem mutatni akar. Figyelem, észreveszem. Itt vagyok. Amint saját sebességem (testileg is) visszatér, megint neki fogok lendülni, ebben biztos vagyok. Annyi lesz a különbség, hogy emlékezni fogok arra az érzésre, milyen volt nagyapó-tempóban átmenni a zebrán, és a posta-otthon-posta távolságot háromszor meggondolni, mert kifogsz a szuszból. És ez az érzés be(lém)épül...
Ez az egészben a nagyszerű. Az új tapasztalatok mint a mozaikdarabkák, részei lesznek az egésznek. Önmagamnak. Végül is ezen dolgozok most, nem? :)
Akkor azt hiszem, jó munkát végzek éppen. És mosolygok. És melegít a napsugár...
(Régen a napsugarat, a meleget teljesen természetesnek vettem, ezért is csodálkozom most ennyire rá. Arra, hogy észreveszem...)
