Vaktában

Nincsen semmi különleges oka a mai bejegyzésnek. Persze, jól hangzana azt mondani, hogy a kötelességtudat, az írás szeretete, meg további fellengzős meghatározások... de nem vagyok ilyen álszent :) Egyszerűen csak idekeveredtem. Bár van egy olyan feltevésem, hogy a lazulni nem tudás hajtott inkább ide (dolgozni mindig is egyszerűbb, mint célirányosan heverni).

Ismeri valaki más is azt az érzést, hogy a fejed tele van ötletekkel, már meg is váltottad a világot, de valahogy képtelen vagy akár egy lépést is tenni ez irányba? (mintha nagyon bizonytalanul fogalmaznék, a sok "valahogy", meg a sok töltelékszavak...)
Meg kell erősödnöm, eggyé kell válnom az anyafölddel! Miközben terpeszben, stabilan két lábon állok, érezzem a saját erőmet. (Jaj, de szépen is hangzott ez most hehe)

Meghagyom ötletnek, és tovább fetrengek az ágyon (jól megérdemelten??), a kaja a gyomromban szendereg, lehet, hogy jót tesz neki a hasamon melegedő laptopakku :) Tiszta nyugalmi állapot.

Sőt, a semmiről is írtam pár sort :)

Legyen ez egy semmitmondó blogbejegyzés ma :D

Zuhog az eső,

de én elégedett vagyok magammal, mert ma kiléptem a megszokott rutinomból, és bár hajszál híján nem mentem el ma reggel utamra, mégis összekapartam magam!

Ennek eredménye 5 vidám színű (három kékárnyalat, zöld és szürke) körömlakk lett (tipikus nő), egy limonádés beszélgetés az esetleges továbbtanulásról, egy rég látott barátnővel való találkozás egy év után, két vidám képeslap, szülinapi ajándék kipipálva, két új ismerős, és sok-sok nevetés és bók egy pizza felett...

Szerintem ez igen jó arány. :)
Ma nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Önmagamon kaptam magam :D

És persze elcsodálkoztam ma is, hogy hogy is lehetséges, hogy az emberek látszólag jól érzik magukat velem, illetve szívesen találkoznak velem... Mivel érdemeltem ezt meg? - kérdezem magamtól.

Újra csak előbukott a felfedezés, hogy én nem ugyanazt látom, ha magamra gondolok, mint amit mások látnak bennem. Ugyanazt nézzük, de ha lerajzoltatnám velük (és magammal) a képet, még véletlenül sem fedné egymást. Érdekes dolog ez nagyon... és furcsa, hogy ilyen lehetséges. Miért nem ugyanazt látom, amit ők? Pedig nekem kellene a legjobban tudnom, hiszen én vagyok én :) (dehát ahogy az már lenni szokott, a fodrász haja a legrondább - ajaj, bocsi fodrászok, nem úgy értettem!! hehe, szóval azért értitek, nem?)

Jó újra kicsit rutint szerezni a blogon megint. :)

Szükségtelen szükségállapot

Szükségtelen lettem :) vagy inkább :(
Most sírjak vagy nevessek? Nem is tudom.

Egész eddigi életem aszerint a szabály szerint működött, hogy szükség van rám, ezért vagyok. Ez idáig működött is rendesen. Ahogy viszont az évek teltek, a csajok nagyok lettek, én is kénytelen lettem szembe nézni azzal a ténnyel, hogy ennek az időszaknak vége.


Igyekszem pozitívan fogadni a hírt (amúgy teljesen levert, és hónapokra, majdhogynem évekre visszavetett a személyiségfejlődésemben), és rágni, rágcsálni a dolgot. Mihez kezdjek magammal? Eddigi szabályaim a másokért való létezés (de fellengzősen hangzik hehe) körül forogtak. Ezt önfeladásként is tudnám fordítani, de az sem segít. :)
Félre kell toljam a mások (magam által magamra kényszerített) kényszerét, és csak és kizárólag, ÖNZŐ módon habzsolóan magamat tekintenem... fura, már maga a gondolat is lelkiismeretfurdalást, bűntudatot okoz. Ezeket kell kisöpörni a kis lélek-kuckómból. :)
Már sepregetek pár napja, pár hete... :)
Az eredmény eddig: porfelhőbe takart összevisszaság. De már érzem a lényegét, és seprek tovább...

Minden szükségállapot véget ér egyszer!

(És akkor majd egy erős EGO-Lány lép majd ki a tojáshéjjal a fenekén a nagyvilágba - hihi)

Kicsit átmentem reális életbe...

Emiatt lemaradtam egy picit a bloggal. No, nem mintha nem lettek volna nagyobb felfedezések útközben :)

A legnagyobb és legmegdöbbentőbb felfedezésem azzal való szembesülésem volt, hogy nem élek. Nem mintha most meghaltam volna, neeeeeem, de a szónak abban az értelmében, hogy az életet élvezni, élni, kiélni, megélni nem teszem. Beskatulyázott életemet ritkán nyitom meg látogatók számára, akkor is persze csak szigorúan ellenőrzött egyedeknek :)

Rácsodálkoztam a csíkos-pöttyös-színes-vidám teáskannára, és első pillantásra megállapítottam, ajaj, ez annyira nem az én világom. (Előítélet, hurrá!!) Aztán egy hét Berlinben, naponta ugyanazzal a teáskannával, sőt, a jobb hatás kedvéért ugyanilyen fazonú tányér, csésze, sőt, még a villa nyele is piros-fehér pöttyös!!, és elfogadtam, mi több, hozzászoktam, elkezdtem élvezni a más-ságot. Belekóstoltam valami teljesen tőlem (feltételezetten) távol álló dologba. És kezdtem ízlelgetni. Ellesni mások hogyan is élvezik az életet...

A hihetetlen az maga a tény, hogy én ezt eddig nem is vettem észre. Mintha részleges vakságban szenvednék (ill. szenvedtem volna, mert már gyógyulóban vagyok).

De már mindegy. Elkezdődött a változás, máshogy nézek a világra. Önmagamra. Még egyelőre leskelődök. El-leskelődök. Azt, hogy mások hogyan is csinálják.

De első saját lépésként vettem egy színes (!) nyári ruhát :)