Valahogy most érett meg rá az idő. A bocsánatkérést elfogadták. Azóta feje tetejére állítanám az életem, és hirtelen olyan nagy energiahalom akar szétdurranni bennem, hogy nem is tudom, hová is irányítsam ezt a tettvágyat.
Hová is? Hirtelen olyan lendület jött rám, hogy fákat tudnék kirángatni a helyükről.... És ehelyett keresem az irányt, merre is kezdjem el a farángatást. (Ismerős a helyzet, sajnos tudom, hogy ez sokszor úgy végződik, hogy az óra ketyeg, az energia felfújt léggömbje lassan kiereszti magából a levegőt, és én pedig csak állok és az utat keresem)...
Mindig az a meggyőződésem, hogy na, MOST sikerülni fog. :) És újra és újra sikerül - egy darab. (dehát ne legyek telhetetlen, nem igaz?)
Az utóbbi pár nap kicsit lelökött a lábamról, tegnap este pedig egy iszonyú gyors (és igen erőteljes) migrén párosult hozzám, hányingerrel, fény- és hangérzékenységgel egyetemben. Kicsit meg is döbbentett, hogy már vasárnap óta nem írtam, és ma csütörtök van. Igyekszem nem pánikolni (de érzem, hogy közeleg)...
Tanulom, hogy úgy van minden jól, ahogy van. (ki hiszi ezt el??)
Tanulom, hogy önmagam miatt, magamnak csináljak valamit, ha csinálok.
Tanulom, hogy ne korbácsoljam magam minden egyes hibámért.
Tanulom, hogy türelmes legyek magammal.
Tanulok lazítani.
Tanulok egyszerűen csak élni.
Van még mit tanulnom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése