Átpakoltam a fél lakást, a terhektől (leginkább lelki terhektől) való megszabadulás nem megy olyan gyorsan, mint az várható lenne, illetve pontosabban fogalmazva: mint ahogyan azt ÉN elvárom. (Nem, direkt nem írtam elvárnám-ot, mert nem várnám, hanem várom!!!)
Miután a lelki teher nem egy fogom-magam-és-kidobom-a-cuccot-egyben-az-ablakon attrakció, ezért kénytelen vagyok áttelepíteni valami másra a kidobhatnékom-van-érzést.
Elkezdtem kidobálni feleslegessé vált (de eddig még nem volt szívem megszabadulni tőlük) dolgaimat. Ez elvi szinten szuper módon működik, mindig is a praktikus részleg okozott gondot nekem...
Elakadtam. Legszívesebben megfognám a lakás 4 sarkát (jó, persze csak elméletileg 4sarkú a lakás!!!) és mint egy jó kis régimódi pokrócot, kidobnám mindenestől, és ÚJRA kezdenék mindent! Tiszta lappal... micsoda szép álom, üres pénztárcával az ilyet nehéz tiszta lapozni. (Ilyenkor esik át az ember a ló másik oldalára és elkezd magában sikoltozni: Atyavilág! Egy egész élet nyomától fosztottam meg az emberiséget, de leginkább önmagamat!)
Jó, hablatyolás vége, már én magam sem tudom, hány szálon fut a gondolatmenet.
Szeretnék több teret, átláthatóságot az életemben, és úgy vélem, ennek egyik járható útja az, ha kidobom a lakásban szemrehányó pillantásokat rám vető dolgokat, melyek vagy arra emlékeztetnek, hogy mit nem csináltam, illetve ha már megcsináltam, miért is nem csináltam szebben, jobban, 10000%-osan, vagy pedig valami rossz emléket idéznek fel.
Fura módon az éjszaka közeledtével éledek fel, és látom magam előtt felszabadultan, hogyan is kellene a holnapi napot levezetni, energiával telten örülni (??) a napnak, alig várni, hogy felkelhessek, és nekirohanhassak (nem, nem az első akadálynak!!) a világnak, a világmegváltásnak.
Aztán a realitás hamar behozza lemaradását: örülök, ha fél 2-kor lenyugszom annyira a feléledésből, hogy el tudjak aludni. Másnapra pedig valahogy eltűnik az elán, az energia.
A jó az, hogy emlékszem az érzésre, tudom, hogy elő tudom hívni, és még megvan, rejlik mélyen.
A rossz, hogy az éjszaka valahogy mindig elnyeli.
A jó, hogy keresem az érzést, és újra és újra akarom.
A rossz, hogy ez nem elég.
A jó, hogy előbb-utóbb meg fogom találni!
A rossz, hogy nem tudom, mikor.
De a jó, hogy tudom, valamikor mégis!!
jó hogy megint itt vagy...:)
VálaszTörlés"Miután a lelki teher nem egy fogom-magam-és-kidobom-a-cuccot-egyben-az-ablakon attrakció, ezért kénytelen vagyok áttelepíteni valami másra a kidobhatnékom-van-érzést." ezzel a gondolatoddal megértettem magamat is, köszönet érte...