Hosszú idő után

újra lélegzem. Persze, csak átvitt (illetve szerencsére nemcsak átvitt) értelemben. 

Nem is tudom, hogyan sikerült itt kikötnöm most. Nem volt betervezve, így alakult. Ugyanúgy, mint ahogyan az eltűnésem is anno.

Hirtelen történt. Még önmagam számára is. Megdöbbentő látni, hogy a lélegzetnyi kihagyás tulajdonképpen félévnél is hosszabbra nyúlt. 

Hibernáltam magam, megragadtam egy ponton, kerékbe tört az életem. Na, nem akarom tovább facsarni a dolgot. Marhaságokat dramatizálok. Pedig csak annyi történt, hogy túlságosan nagyon magamra koncentráltam, teljesen elsüllyedtem az önsajnálatban, minden apró rezdülésemet érzékeltem. Mindeközben pedig észrevétlenül igen hasznos élettapasztalatokra tettem szert.

2011 igen mozgalmasra sikeredett, egyik-másik dolgot sikeresen átviszek 2012-be is magammal, illetve ugyanígy sajnos mások dolgai is átcsúsznak velem együtt. Ilyen például az anorexia, ami ellen (és néha ellenünk is, pedig mi az ő oldalán állunk)az illetékes látványosan, néha pedig (szerencsére egyre rövidebb időintervallumokban) igen agresszív kirohanásokkal küzd. 

De most új év, új élet! 

Ami legelőször is egy újonnan szerzett laktózintoleranciával kezdődik. Alkalmazkodom az új életkörülményhez, valahol talán még élvezem is, hogy vannak megadott (nem saját magam által kidolgozni kényszerült) határok, amikhez tartanom kell magam. Valahogy ez olyan nagy megkönnyebbülés! 

Persze, nagy reményeket fűzök a dologhoz, leginkább testsúlycsökkenés szempontjából ;)

Az elcsépelt és úgyis reménytelenül be nem tartott újévi fogadalmaktól idén megóvtam magam, egyszerűen ügyesen elkerültem a dolgot.

Nagy volt a csend, nem ígérek semmit, de ez egy első lépés... És ugye, mint ahogy azt már előttem elmondták: kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek – alapon: kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés NEKEM :)

Újra itt vagyok!