Gátszakadás,

földindulás. Sosem hittem volna, hogy az ember blogfüggő is lehet. Gondoltam, lehet blogolvasásfüggő az ember, de hogy írás??? Bár az írás amúgy is lételemem. (A beszéd mellett természetesen.)

Azt hittem, ha kiírom a dolgokat magamból, könnyebb lesz. Hát, leginkább mégis a kád dugójához hasonlítanám a dolgot, vagy a dzsinn lámpájához. Dörzsi-dörzsi (kádnál plupp) és megállíthatatlanul özönlik a sok gondolat, kérdés, néha a semmitmondó rizsa is :)

Most, 32 évesen éreztem először azt, hogy az élet igen érdekes, változatos kihívás. Valami pozitív dolog, ami jót akar neked. (nekem is???) Eddig inkább megfélemlített és számomra mindig valami - biztosan - rosszat tartogató fekete mumus volt, és nem értettem, ha valaki arról beszélt, hogy élvezi az életet. Most már azt hiszem, van valami elképzelésem a dologról, hogy mit kellene érezni. MÉG nem érzem, de még várok. Bár nem erősségem a türelem, de igyekszem. Nagyon akarok - mindent és mindenkor, megváltozni, irányt változtatni, jó lenni, önmagam.... Szóval az akarás megvan, most már csak a célt keresem. Anélkül hiába akarok, ha nem tudom, melyik irányba lesz az utazás, nem tudok jegyet venni... Az pedig szar ügy. (itt ugye nem kell kisípolni??)

Tehát célkeresés. Cél sok jut eszembe, csak általában rádöbbenek, hogy ezek nem az ÉN céljaim. Átveszem egyszerűen másoktól (akár nekik megkönnyítésképpen, akár mert magamnak nincs, hát kiveszem a részem a máséból, hátha azzal kialakul nekem is valami saját cél), vagy ha rájövök, hogy véletlenül valami a sajátom, az AGY megint közbeszól, sikeresen meggyőzi a tudatot és a testet annak kilátástalanságáról, és megint folyik minden a régiben. (mármint mederben értettem hehe)

Mély lélegzet, lazítás. Az agy körüli abroncs jelzi, hogy jobb, ha nem feszegetek tovább... :(

Akkor most a szösszenet végére is értem, azt hiszem.... Mivel ez az én oldalam, most úgy döntöttem, hogy ma két bejegyzésem lesz, hehe (vagy három, attól függ, hogy halad majd az este - hm, nincsenek jó kis kacsintós smileyk...)